Klapka György Lovas Polgárőr és Hagyományőrző Egyesület

Túralovaglás népszerűsítése, a természet és a rend védelme, hagyományőrzés, bemutatók tartása, oktatás, oktatási anyagok szerkesztése, gyermektáborok és rendezvények szervezése, lovak bérbeadása, bértartása

kgye.jpg

Klapka György 1820. április 7. - 1892. május 17.

"Mert a huszár nem csupán katonai foglalkozás, fegyvernem, hanem teljes emberi létforma. A szabadság létformája. Egy nép szabad, szuverén önmeghatározásának szimbóluma."

/Majthényi László/

------------------------------------------------

KÖZLEMÉNY

A Kossuth címer kialakulása az 1848/1849-es szabadságharchoz köthető. 1848. december 2-án az olmützi-kiáltványra válaszul, Kossuthék eltüntetik a koronát a magyar címerből. Ezzel tiltakoztak a Habsburg-ház önkényuralma ellen. A Kossuth-címer a szabadságharc leverése után többször előkerül a magyar történelemben. Legismertebb az 1956. október 23-i forradalom, ahol a gyűlölt Rákosi-címer helyett a magyar szabadságharcosok a Kossuth-címert tették meg újra Magyarország címerének. Egyértelmű a párhuzam is, hiszen mindkét korszakban a magyar szabadságért küzdő hős, igaz magyarok választották maguknak jelképül.

 

kossuth.png

 

2009-ben, egyesületünk alakulásának évében, az ország vezetésének idegen érdekeket szolgáló politikája ösztönzött minket is arra, hogy jelképünknek a Kossuth-címert tegyük meg.

Az utóbbi napok politikai történései során felháborodva tapasztaltuk, hogy a fent említett politikai csoportok a címert, a magyarság egyik legfontosabb jelképével teljes mértékben összeegyeztethetetlen politikai céljaik elérésére kívánják felhasználni.

Egyesületünk a legnagyobb mértékben elítéli ezt a politikai megnyilvánulást, és mint a címer használója, elhatárolódik tőle.

Tiltakozik a Kossuth család is... KLIKK IDE

--------------------------------------------

Névadónknak az ezer szállal a Dunántúlhoz kötődő Klapka Györgyöt választottuk, aki morva származása ellenére igazi magyar hazafiként, a szabadságharc kiemelkedő tábornokaként szolgálta nemzetünket és az emigrációban sem hagyta magára magyar testvéreit.

Elég, ha csak a tavaszi hadjárat megtervezésére, Komárom várának hős megvédésére gondolunk. Klapka György honvédjeivel, a világosi fegyverletétel után is hősiesen tartotta a komáromi várat, és minden erejével azon fáradozott, hogy a fegyverletételért cserében az egész országnak, az összes magyar hadseregnek adassék általános közbocsánat.

Klapka Györgyöt méltán állíthatjuk bármelyik honfitársunk elé példaképként.

Klapka György ízig vérig katona családban született. A család felmenői között több hadmérnök, tiszt, tábornok is fellehető. Nagyapja Klapka Károly, II. József uralkodása idején települt át Magyarországra, aki katona ember volt, tábori főgyógyszerészként szerzett magának rangot, vagyont és örökletes nemesi címet. Apja, Klapka József (*Arad, 1786 - †Arad, 1863. május 12.) városbíró, és 1819-1833 között Temesvár polgármestere, ezen felül nyomdatulajdonos, és könyvtáralapító. Miután édesanyját (Kehrer Julianna) nagyon korán, 4 éves korában elveszítette, tizenegy évesen apja testvére Klapka Frigyes és neje Deák Krisztina vette magához és taníttatta, nevelte Kecskeméten. Frigyes nagybátyja császári és királyi huszár főhadnagy lévén igazi hazafias nevelésben részesítette. Tanulmányait szülővárosában a temesvári piaristáknál, majd Kecskeméten, később a szegedi piaristáknál végezte. 1838-ban (18 évesen) a karánsebesi katonai iskolába került.

1838 májusában lépett hadapródként az 5. (Bervaldo) tüzérezredbe. 1842-ben apja, de főként nagybátyja befolyását latba vetve először a magyar királyi nemesi testőrségbe, végül a bécsi gárdába sikerült bejutnia. A Bécsben töltött évek nagy jelentőséggel bírtak további katonai karrierjében, hiszen ott főhadnaggyá léptették elő, és többek között olyan tanárai, kiképzői voltak, mint a későbbi vértanú, Vécsey Károly édesapja. A gárdában ismerkedett meg Görgey Artúrral, akivel ettől kezdve szoros barátság kötötte össze.

1848 tavaszán - a forradalom hatására önként jelentkezett honvédségi szolgálatra, ahol századosi rangot kapott. 1848. május 19-én megbízást kapott Hajnik Károllyal és Gál Sándorral, hogy utazzanak Erdélybe a székely katonaság mozgósítására. Visszatérése után, június 13-ától a 6. honvédzászlóalj századosaként részt vett a délvidéki harcokban. Szeptember 26-án Batthyány Lajos kinevezte Komárom várának erődítési és tüzérségi parancsnokának. Létfontosságú volt, hogy a jelentős erőd a magyar alkotmányhoz hű csapatok kezén maradjon és Klapka egyik feladata volt ennek biztosítása. A sikeres erdélyi és komáromi küldetés meghozta számára a vezérkari őrnagyi kinevezést.
Novemberben bízták meg Pozsony és környéke erődítési munkálataival, de Windisch-Grätz támadásakor már a bánsági hadtest vezérkari főnöke volt. Elkészítette a szerb állások elleni támadás tervét, de a végrehajtásban már nem vett részt, mert a fő hadszíntéren bekövetkezett események miatt Pestre rendelték. A hadügyminisztérium vezérkari osztályának vezetőjeként ő dolgozta ki a hadműveleti tervet, melyet a főváros feladása előtt, 1849. január 2-án tartott haditanács fogadott el. Január 9-én ezredessé léptették elő és Mészáros Lázár utódaként Schliktől vereséget szenvedett felső-tiszai hadsereg parancsnokának nevezték ki. Klapka jó szervezőnek bizonyult, rövid idő alatt újjászervezte hadseregét és január 22-én a tarcali ütközetben, 23-án a bodrogkeresztúri ütközetben, majd 31-én a tokaji ütközetben legyőzte Schlik tábornok hadtestét. Schlik-hadtest elfogására indított hadműveletben, február 8-án Hidasnémetinél sikeres ütközetet vívott, de a császáriak bekerítése végül nem sikerült. Február 26-án és 27-én részt vett a kápolnai csatában. A március 3-ai tiszafüredi zendülésben Görgeit támogatta és megtagadta a további engedelmességet Dembinszky Henrik főparancsnoknak.

Március 15-én megkapta a Magyar Katonai Érdemrend III. osztályát. Március 28-án Kossuth tábornokká léptette elő és kinevezte a hadsereg ideiglenes vezérkari főnökének. Az ő hadműveleti tervei szerint zajlott le a tavaszi hadjárat első szakasza. A végrehajtásban az I. hadtest parancsnokaként vett részt. Április 4-én hadteste csaknem vereséget szenvedett Jellasics csapataitól, amikor felderítés nélkül küldte be egységeit Tápióbicskére. A tápióbicskei ütközetet végül Damjanich János III. hadtestének megjelenése fordította magyar győzelemmé. Az április 6-ai isaszegi csatában hadtestének hátrálását Görgei megjelenése állította meg. A kidolgozott haditerv végül csak részleges sikert hozott, a honvéd haderő jelentős győzelmeket aratott, de a fő célkitűzést, Windisch-Grätz erőinek bekerítését nem sikerült elérni. A tavaszi hadjáratban való részvételéért április 14-én megkapta a Magyar Katonai Érdemrend II. osztályát.

Az április 19-ei nagysallói ütközetben kivívott magyar győzelemben jelentős része volt Klapka hadtestének. Részt vett az április 26-ai komáromi ütközetben, majd a vár felszabadítását eredményező hadművelet után, április 30-án Görgei helyetteseként átvette a hadügyminisztérium irányítását. Tervet készített, amit a kormány elfogadott, de Dembinszky, Bem és Perczel ellenállása miatt nem valósult meg.

A helyettes hadügyminiszteri posztot május 26-áig töltötte be, eközben, május 16-án a szirmabesenyői választókerület képviselőjének is megválasztották. Május 21-én kinevezték a komáromi vár és várőrség parancsnokának. A június 20-21-ei nyárasdi ütközetben ő vezényelte a magyar csapatokat, majd 28-án részt vett a győri ütközetben. Július 2-án az első komáromi csatában Görgei megsebesülésekor ideiglenesen átvette a hadsereg parancsnokságát. Július 11-én a komáromi csatában ő vezette az áttörési kísérletet, de kudarcot vallott. Görgei hadseregének távozása után két hadtesttel a komáromi várban maradt. Augusztus 3-án nagy erejű támadást indított, szétverte a Komáromnál hátrahagyott ostromzárat, Pozsonyig visszaszorította a császári csapatokat és megszállta Győrt is. Eközben Székesfehérváron felkelés tört ki, így rövid időre jelentős terület került ismét magyar fennhatóság alá. Az elrendelt újoncozás révén öt új honvédzászlóaljjal egészítette ki a komáromi várőrség létszámát, ami így húszezer fő fölé emelkedett. A világosi fegyverletétel után visszahúzódott a várba. Külső támogatás nélkül maradva tárgyalásokba bocsátkozott a vár feladásáról. Engedményeket szeretett volna kapni az ország jövőjével és a már fogságba esettek sorsával kapcsolatosan is, azonban ezt nem sikerült elérnie. Szeptember 1-jén kezdődtek meg a meghódolásra vonatkozó alkudozások. A komáromi őrség 11 pontban állapította meg a feltételeit. Az alkupontok elfogadását osztrák részről megnehezítette az, hogy azoknak az első pontjai az egész országra kiterjedő feltételeket szabtak, pl: Adassék általános közbocsánat az országnak s az összes magyar hadseregnek, a magyar bankjegyek értékesíttessenek s mindazon hazafiak, kik külföldre akarnak utazni, útlevéllel láttassanak el. Csak amikor ezeket a feltételeket kihagyták, akkor kötötték meg a kapituláció szerződését, 1849 szeptember 17-én Haynau hadiszállásán, a Komáromtól félmérföldnyire fekvő Puszta-Herkályon.

A megkötött szerződés értelmében a helyőrség tagjai minden későbbi üldözéstől mentesítő papírt (menlevelet, németül geleitschein-t) kaptak. A feltételek szerint október 2-án kezdődött meg a tényleges kapituláció végrehajtása. Először a dunahídfő és az elsáncolt tábort adták fel a magyar honvédek. Október 3-án az ó- és újvárat és a Duna-szigetet, október 4-én a Vágvonal és Nádorvonal védműveit s a városban levő kincstári épületeket adták át, október 5-én reggel igazoló jeggyel (geleitschein) ellátva a honvédcsapatok tagjai elhagyták a várat. Ezt követően szállták meg a várat az osztrák császári csapatok, Komárom városával egyetemben.

Klapka ezután külföldre távozott.

Londonban, Párizsban és Lipcsében élt, majd Genfben telepedett le. 1855-ben svájci állampolgárságot kapott. 1856-tól a svájci nemzetgyűlés tagja lett. Tevékenyen részt vett a 48-as magyar emigráció politikai és katonai tevékenységében is. 1859. május 6-án Párizsban Kossuth Lajossal és Teleki Lászlóval megalakította a Magyar Nemzeti Igazgatóságot, ami az emigráns magyar kormány szerepét hivatott betölteni. Részt vett az itáliai magyar légió megszervezésében. A villafrancai békekötést megelőző tárgyalások hatására 1859. május 30-án lemondott a Magyar Nemzeti Igazgatóságban viselt tagságáról. Negyvennégy évesen Brüsszelben megnősült, házasságából három gyermek született. Az 1866-os porosz-olasz osztrák háború ismét felvillantotta Magyarország felszabadításának lehetőségét. Klapka Nemeskéri Kiss Miklós, volt honvéd ezredes közvetítésével megállapodott Bismarck kancellárral egy magyar légió felállításáról. A mintegy ezerötszáz fős Klapka-légió parancsnokságát Klapka György 1866. július 26-án vette át, akkor amikor a porosz-osztrák háború lényegében már befejeződött. Ennek ellenére a légió 1866. augusztus 3-án Magyarország területére lépett, de már néhány nap múlva kénytelen volt különösebb eredmény nélkül visszavonulni porosz területre. Klapka augusztus 14-én lemondott a parancsnokságról. A kiegyezés után hazatért. Poroszországi szereplése azt eredményezte, hogy I. Ferenc József nem járult hozzá, hogy katonai szolgálatba lépjen. A Deák-párt tagjaként Illava, majd Temesvár országgyűlési képviselője volt. 1868-ban a honvédegyletek elnökévé választották.

1871-ben Klapka György Türr István és Andrássy Gyula társaságában a magyarországi Nagy Oriens szabadkőműves nagypáholy alapítótagjai között van.

Jerome K. Jerome angol író apja, Jerome Clapp a száműzött Klapka tiszteletére változtatta fia nevét "Jerome Klapka Jerome"-ra. Tiszteletére és emlékének megőrzésére a Magyar Honvédség tatai lövészdandára 1990. május 4-én hivatalosan névadójának választotta egyik, Düsseldorfban élő leszármazottja engedélyével (akkor még 25. Klapka György Harckocsi Dandár névvel).


Halász Imre: Nyugat 1913/8

Klapka-légió és a körülmények:

Július 3-án megtörtént az Ausztriára nézve végzetes königgrätzi csata. Két nappal ez után Napoleon császár nyíltan akcióba lépett. A "Moniteur" július 5-én a világ bámulatára közzétette az Ausztria és Napoleon között még június 11-én létrejött, Velence átadására és Napoleonnak a fegyverszünet érdekében való fellépésére vonatkozó közleményt. Bismarck Horsitzban értesült az Ausztria és Napoleon közti megállapodásokról, melyekhez az is hozzátartozott, hogy Ausztria mintegy kárpótlásul Velence helyett elvenné a poroszoktól Porosz-Sziléziát. Akkor ugyanis, mikor ezek a megállapodások létrejöttek, mindenki, Napoleon is, biztosra vette, hogy az osztrákok legyőzik a poroszokat. Most, két nappal Königgrätz után kissé furcsán festett Porosz-Sziléziának ez az odaígérése.

Napoleont a poroszok königgrätzi diadala megdöbbentette, de csak még jobban megerősítette beavatkozási szándékában. Ennek horderejét Bismarck természetesen számbavette, s így kiáltott föl: das soll uns Louis theuer bezahlen.

Ha a francia beavatkozással nem kellett volna számolni, Königgrätz után alighanem hamarosan föloszlatták volna a magyar légiót, mely akkor még csak a szervezés elején volt. Így azonban fokozott eréllyel hozzáfogtak szervezéséhez. Két nappal a francia beavatkozás nyilvánosságra jutása után, július 7-én sürgősen táviratilag Berlinbe hívatták Vetter tábornokot, ki ott július 11-én meg is jelent, s miután altábornaggyá való kineveztetését átvette, indult Neisséba, hol a magyar hadifoglyokból a légió alakítását folytatták.

Bismarck e napokban igen komolyan vette a francia tettleges beavatkozás eshetőségét. Július 9-én gróf Goltz párizsi porosz követhez küldött sürgönyével utasította ezt, tudja, ki mit szól Napoleon császár a Poroszország részéről formulázott békeföltételekhez, melyek szerint Poroszország annektálná: Szászországot, Hannovert, Kurhessent, Oberhessent, Nassaut és Schleswig-Holsteint, s ennek fejében megelégednék egy észak-német szövetség alakításával, melynek csapatai fölött a porosz király kapná meg a főparancsnokságot. Minket, magyarokat különösen érdekelhet, hogy Bismarcknak e sürgönyében az is bennfoglaltatott, hogy fontolóra kellene venni, ne vétessék-e föl a békekötésbe a magyar alkotmány helyreállítása is?

A Napoleon akcióba lépése által fölidézett francia-porosz feszültség még tetemesen fokozódott, mikor gróf Benedetti francia követ július 12-én váratlanul megjelent a porosz főhadiszálláson. A poroszok most már július 22-én megkötötték a fegyverszünetet, néhány nappal később, július 26-án pedig a nikolsburgi békepontokat. De ez nem szüntette meg Bismarck aggodalmait, mert már július 23-án, nyomban a fegyverszünet megkötése után Benedetti jelentékeny német területeknek Franciaország részére való átengedésének követelésével állott elő. Franciaország követelte Poroszországtól Saarlouist, Bajorországtól Landaut és a rajnai Pfalzot, Hessentől ennek a Rajnától nyugatra eső részét és Mainzot. Ez lett volna Franciaország rekompenzációja azért, hogy beleegyezik Poroszország megnövekedésébe és az Északnémet szövetség alakításába.

Oroszország is mozdulni kezdett. Oubril orosz követ kijelentette, hogy a békeföltételeket európai kongresszus elé kell terjeszteni, e nélkül Oroszország a békekötést semmisnek tekintené. Hasonló aggályok mutatkoztak Londonban, mert ott sem látták szívesen, hogy Napoleon egyedül ragadja magához a dolgok új rendjének megállapítását.

E napokban érte el tetőpontját a politikai helyzetnek feszültsége. Bismarck kénytelen volt számolni azzal az eshetőséggel, hogy Ausztria visszalép a nikolsburgi előzetes békétől, és Franciaországgal szövetkezve újra kezdi a háborút. Jól tudta Bismarck, hogy az osztrák császár tanácsadói közt voltak olyanok, kik ily irányban dolgoztak. Az osztrák elhatározások ide-oda ingadozásának mérlegelésével függött össze a Klapka-légiónak elindulása Magyarország felé. Nem mintha Bismarck ennek az expedíciónak - azokban a kis méretekben, ahogy megtörtént - valami stratégiai jelentőséget tulajdonított volna, de mert Ausztria elhatározásának tekintetéből csak hasznos lehetett egy oly mementó, mely figyelmeztette az osztrák államférfiakat, hogy mit várhatnak, ha Franciaországgal szövetkezve netalán folytatni akarnák a háborút. Bismarck ezt az eshetőséget is számbavette, s Moltkéval folytatott tanácskozása arra az elhatározásra vezetett, hogy ha kell, Ausztria és Franciaország ellen is folytatják a háborút. Erre az esetre egy komoly magyarországi mozgalomnak Ausztria háta mögött való fölszítását is számításba vették, mely természetesen sokkal hathatósabb eszközökkel vétetett volna foganatba, mint a Klapka-expedíció volt. Ez utóbbi csak falrafestése volt egy rémképnek, mely valósággá válandott volna, ha az események mérlege háborús irányban dőlt volna el.

Egyelőre természetesen még nem tartottak itt. Még volt kilátás arra, hogy a nikolsburgi alapokon rövid idő alatt sikerül megkötni a végleges békét. Ennek megfelelően a porosz király a nikolsburgi megállapodások aláírása után parancsot adott ki a magyar légió lefegyverzésére. De mielőtt ez a lefegyverzés megtörtént volna, a légió nagy része fegyveresen Oderbergbe rendeltetett. Ez volt az a csapat, melynek élén Klapka nyomban, mikor a parancsnokságot átvette (július 26.), és a légió tisztikarának kinevezése megtörtént (július 27.), elindult Oderbergből Orlauba. [*] De már július 29-én reggel, éppen mikor az Osztrau melletti sereg tovább akart indulni, visszaparancsolták, azonban nem Oderbergbe, hanem a szomszédos Schillersdorfba. Itt Klapka, Komáromy és Csáky azt a kérdést intézték a Klapka mellé rendelt A. von Döring porosz ezredeshez, hogy mi rendelete van a magyar légióra nézve? Döring ezredes hivatalosan tudtukra adta, hogy fegyverszünet lévén, nem engedhetik meg a betörést, és ha azt mégis megtenné, a porosz kormánytól sem pénzt, sem fegyvert, sem ágyút stb. utánuk küldeni nem fognak. Azonban egyúttal kijelentette nekik, hogy "Uebungsmarschokat" tehetnek. Döring ezredes tisztjei pedig bizalmasan azt mondották, hogy az ő véleményük szerint a porosz kormány kívánja, hogy Magyarországba bemenjenek, és őket cserben hagyni nem fogja.

Ekkor (július 29.) a magyarok haditanácsot tartottak, és 8 szavazattal 2 ellen azt határozták, hogy gróf Csáky Tivadar menjen a főhadiszállásra Bismarckhoz (a főhadiszállás ekkor Nikolsburgban volt), s tudja meg ez ügyben Bismarck akaratát, a légió pedig Schillersdorfban várja be a választ.

Meg kell jegyezni, hogy Klapka maga ebben a haditanácsban is sürgette a Magyarországba való bemenetelt, Csáky és Uechtritz azonban, valamint ekkor még Komáromy is ellenezték.

Simonyi Ernő, ki Kossuth utasítása folytán pár nappal előbb érkezett a magyar légióhoz, s kinek az lett volna a rendeltetése, hogy a Magyarországba való behatolás után Felső-Magyarországon mint kormánybiztos működjék, Kossuthhoz intézett jelentésében azt jegyzi meg, hogy a Bismarcknál való tudakozódást levélileg is el lehetett volna intézni, pl. Scherr-Thosz útján. Önkéntelenül előtérbe tolakodik itt egy kérdés, hogy ezt a dolgot miért nem intézték el táviratilag, és ennek nyomán az a másik kérdés: vajon Stolberg tábornok, ki 6000 ember élén azt az egész területet, melyen a magyar légió ide-oda mozgott, megszállva tartotta, s ki könnyen megakadályozhatta volna a magyar légió indulását, s ki bizonyára távirati összeköttetésben állott a főhadiszállással, nem váltott-e táviratot ebben az elég fontos és kényes ügyben Bismarckkal? A józan ész azt mondja, hogy okvetlenül váltania kellett, és Stolberg tábornoknak, valamint a Klapka mellé rendelt Döring ezredesnek alább említendő viselkedése igazolja ezt a föltevést.

Csáky eltávozása után ugyanis a helyzet rögtön megváltozott. A változás abban állott, hogy Komáromy, ki még az előző napon ellenezte az indulást, most rögtön, minden áron indulni akart, s az indulás - Bismarck válasza be nem várásával - csakugyan el is határoztatott.

Simonyi Ernő kérdezte Komáromytól e változás okát, s Komáromy azt felelte, hogy Döring ezredesnek a segédtisztje neki bizalmasan azt mondotta, hogy a magyaroknak vakoknak kell lenniök, ha nem látják, hogy a porosz Kossuth kívánja az ő betörésüket Magyarországba. Az indulás csakugyan még ezen a napon elhatároztatott, és végre is hajtatott.

Simonyi Ernő Kossuthhoz intézett jelentésében előadja továbbá, hogy ő és Komáromy az indulás előtt elmentek Stolberg tábornokhoz, ki Schillersdorf és a magyar határ között 6000 emberrel állott, és megkérdezték tőle, illetőleg kérték, hogy arra az esetre, ha a légió Magyarországba bemenni akar, ezt ne hátráltassa. Stolberg tábornok szívesen fogadta őket, s nagy sajnálattal kijelentette, hogy ő ezt nem engedheti meg. Azután segédjével a másik szobába vonult, s néhány perc múlva onnét kijött, és határozott, majdnem parancsoló hangon azt mondotta, hogy ő semmi esetre sem engedheti meg a betörést, s a fegyverszünet megsértését, s azt tanácsolja, hogy várják be a főhadiszállásról a választ. De mikor e szót mondotta: "várják be", oly világos intést adott szemeivel, hogy az ellenkezőjét akarja, hogy azt félreérteni nem lehetett. "Mi azután - úgymond Simonyi - eltávoztunk tőle, s a vár előtt sétáltunk, míg lovaink ettek. Nemsokára kijött a tábornok segédje, s elég hosszasan beszélt velünk, hogy a porosz csapatok hol vannak elhelyezve, amiből az látszott, hogy utunkban sehol sem találkozhatunk poroszokkal, kivévén Jablonkában, ahol egy porosz század áll az ő csapatjukból, de hozzátette, hogy ez a század minden pillanatban elmehet onnan. Egyszóval úgy beszélt, hogy habár határozottan ellenezte is menetelünket, és a bevárást tanácsolta, mégis mi mindketten azt értettük beszédéből, hogy ha megyünk, nem fogunk akadályra találni, és hogy ők szeretnék, ha mennénk." (Ez a föltevés be is vált.)

"Ezen az alapon határoztatott már az indulás - folytatja Simonyi -, és Komáromy azt ma oly határozottan sürgette, amint tegnap határozottan ellenezte volt. Klapka folyvást azért volt az expedíció mellett, mert azt mondá, ha már olyannyira belementünk, és a poroszok előtt annyit beszéltünk, szégyen nélkül vissza nem léphetünk. Ő egyébiránt azt is reméli, sőt hiszi, hogy a poroszok pénzt és fegyvert utána fognak küldeni. (Klapkának erre az expedícióra a porosz kormány által Komáromynak átadott pénzből csupán 28 000 franknyi csekély összeg adatott át, míg a főhadiszállásra induló Csáky több mint 30 000 frankot vitt magával, amin Simonyi megbotránkozott.) "Azt reméli továbbá Klapka - írja Simonyi -, hogy ha a betörés otthon meglehetős visszhangra talál s támogattatik, Bismarck azt fogja kívánni, hogy a magyar nemzet is belefoglaltassék a békekötésbe. Mi okai és alapjai vannak, azt én nem tudom." (Klapka tehát ismerte Bismarcknak gróf Goltz párizsi követhez július 9-én küldött utasítását, s ez is arra mutat, hogy Klapka közvetlenül Bismarckkal folyton bizalmas összeköttetésben állott.)

Simonyi még fejtegeti, hogy ő már Schillersdorfban belátta az expedíciónak kilátástalan voltát, s azért nem is kísérte el azt, hanem - lemondva ezredesi rangjáról - nyomban otthagyta a légiót, és visszautazott Párizsba.

Hogy Csákynak kérdésére mit válaszolt Bismarck, azt nem tudjuk. Csáky azt nem is hozhatta el Schillersdorfba, mert a légiót már nem is találta volna ott. Csáky nem ment a légió után. Az a tény, hogy a Bismarck iránt a legnagyobb lojalitással viselkedő Klapka a válasz bevárása nélkül elindította az expedíciót, arra mutat, hogy más úton megtudta Bismarck akaratát. Bismarck intencióinak nyilvánosságra hozatala nem lett volna célszerű, mert ez ellentétben állott a hadparancsnokság hivatalos nyilatkozataival. Hasonló ellentétek előfordultak más alkalmakkor is.

Elindult tehát a légió, s igen nehéz hegyi utakon hatolt be a magyar területre. Egy huszár lovastul a mélységbe zuhant. Az expedíció részleteit ismerjük gróf Scherr-Thosz emlékirataiból, melyeket Mogyoródy ezredesnek Kossuthhoz intézett jelentése érdekesen egészít ki. Jellemző az is, hogy a porosz kormány által Klapka mellé kinevezett Döring ezredes, minden hivatalos tiltakozás ellenére vele ment az expedícióval. Mogyoródy jelentéséből megtudjuk azt is, hogy augusztus 3-án, délután két órakor, abban a pillanatban, mikor a légió magyar földre tette a lábát, megérkezett báró André, Stolberg tábornok ordonnance-tisztje, s tudatta, hogy a poroszok augusztus 2-án újabb egyhavi fegyverszünetet kötöttek, mely a jablunkai szorost is az osztrákok kezébe juttatta. Siessenek tehát visszavonulni. Klapka a közt választhatott: vagy rögtön visszavonulni, vagy előremenni Turnovkáig, s ha az ország közönyösen fogadná a légiót, a Karlovec felé vezető ösvényen a Kárpátokon keresztül a porosz határra visszavonulni. Klapka ugyanis tévesen azt hitte, hogy Karlovec a demarkacionális vonalon túl esik, s ott már a légió biztonságban van.

A légiónak Turnovkán való fogadtatását Scherr-Thosz és Mogyoródy némi eltéréssel adja elő. Az előbbi szerint a jó turnovkai tótok éljenzésbe törtek ki, mikor a magyar zászlót meglátták, Mogyoródy szerint rémüléssel vegyes kuriozitással fogadták a légiót, utóbb azonban rokonszenv jeleivel. Mogyoródy szerint több magyar földesúr, köztük két megyei tisztviselő megjelent Turnovkán, s késznek nyilatkozott kezükre járni, mi abban állott, hogy fölvilágosították Klapkát a hangulatról s az osztrák csapatok pozíciójáról, mely csapatok Csáca, Bicse és az egész Vágvölgy felől szekereken siettek Turnovka felé. A helybeli tót legények közül 22 ajánlkozott a légióba való belépésre, de nem fogadták be őket, mert úgysem tudtak volna nekik ruhát és fegyvert adni. Csak egyet fogadtak be, mivel nagyon könyörgött.

A község plébánosa megvendégelte a tisztikart, de ebéd közben jött lóháton Bethlen Gergely ezredes, és osztrák csapatok közeledését jelentette. Ideje volt gyorsan megkezdeni a visszavonulást, mert könnyen osztrák fogságba juthattak volna, s ez a tiszteknek életükbe került volna, mivel a porosz katonai hatóság tilalma ellenére fegyverszünet idején útnak indult légió nem állt a nemzetközi jog védelme alatt. Kokovecen át augusztus 7-én Rosenau morvaországi fürdőbe érkeztek. Biztonságban képzelték magokat, mert azt hitték, hogy már túl vannak a demarkacionális vonalon. Egy Szepes megyei fürdővendég figyelmeztette őket tévedésükre. Klapka elküldötte Scherr-Thosz ezredest, hogy hírt vigyen Stolberg tábornoknak a magyar csapat közeledéséről, de Scherr-Thoszt az osztrákok Frankstadtban elfogták, Krakkóba vitték és haditörvényszék elé állították, mely halálra ítélte.

Bismarcknak becsületére válik, hogy kötelességének tartotta kimenteni nagy bajából a magyar légiót, melyről eleinte azt hitte, hogy egészben osztrák fogságba jutott. Megörült, mikor Klapka augusztus 9-én - ekkor Bismarck már Berlinben volt - jelentette neki a légió szerencsés megmenekülését, de egyúttal kérte közbenjárását a fogságba került Scherr-Thosz gróf megmentésére. Bismarck erre is vállalkozott. Azt mondta Csákynak: ha azzal fenyegetem meg az osztrákokat, hogy a kezeink közt levő törzstisztek közül tízet agyonlövetek, ha Scherr-Thosznak bántódása lenne, ezt nem fogják nekem elhinni. Hanem kezeink közt van tíz trautenaui polgár. (Ezek azzal voltak vádolva, hogy ablakaikból rálőttek a porosz katonákra.) Ma táviratoztam (augusztus 11-én) Prágába követünknek, hogy becsületemre fogadom, hogy ezt a tíz trautenaui polgárt agyonlövetem, "wenn man dem Scherr-Thosz an den Kragen geht", és utasítottam a követet, hogy e nyilatkozatom átadásáról írásbeli elismervényt vegyen az osztrákoktól.

Bismarck közbelépésének megvolt az eredménye. A fogollyal már tudatták, hogy másnap agyonlövik, de most újra összeült a haditörvényszék, és a halálos ítéletet tizenhat évi fegyházra változtatta. Ez az ítélet természetesen nem lett végrehajtva. A békekötés után Scherr-Thoszt szabadon bocsátották.

*

Az előadottakból világos, hogy a Klapka-expedíció, mely a katonai hatóságok tilalma ellenére, de Bismarck tudtával és titkos jóváhagyása mellett indult útnak, a dolgok állása mellett nem volt és nem lehetett más, mint politikai demonstráció, éspedig azzal a célzattal, melyre már föntebb rámutattunk. Stratégiai eredménye ennek az ágyúk, train és pénz nélkül megindult kisszámú expedíciónak akkor sem lehetett volna, ha egy mozgalom az ország területén jobban elő lett volna készítve, mint ahogy valóban volt. Valamint világos az is, hogy még egy ily előkészített mozgalom beavatottjai is az adott viszonyok közt, egy héttel a nikolsburgi előzetes béke megkötése után s mint a tapasztalás mutatta, elég jelentékeny osztrák haderőknek a Vágvölgyben való jelenléte mellett, kénytelenek lettek volna a homályban lappangva maradni, és semmi vágyat sem érezhettek volna arra, hogy magukat Klapka által "megmentessék". Mert e hazafiaknak "megmentése" lett volna állítólag egyik fő célja Klapka expedíciójának, melynek kalandos és képtelen voltát magok az expedíció részesei sem tagadhatták.

Nagy támadásnak s különösen Kossuth részéről lesújtó elítélésnek voltak kitéve azok, kik az olasz és porosz kormányt egy nagyszabású magyar mozgalom reményével kecsegtették, s ennek előkészítésére tetemes pénzösszegeket vettek föl.

Kossuth elítélése nem irányult Türr tábornok ellen, sőt ezt megdicséri, hogy a kapott 400 000 frankról mintaszerű pontossággal számolt be. De annál keményebben támadja Komáromyt, ki a porosz kormánytól 1 1/2 millió frankot tényleg fölvett és gróf Csáky Tivadart, ki amazzal együtt a magyarországi szervezkedés keresztülvitelére vállalkozott. Kossuth, ki nagy ellenszenvvel nézte Komáromynak és Csákynak az ő befolyása nélkül és nem az őáltala megállapított tervek szerint intézett akcióját, sőt még Klapka iránt is idegenkedéssel és bizalmatlansággal viseltetett, egyenesen azt mondja, hogy semmi szervezkedés és előkészület az országban nem történt, hogy minden, amit erről a nevezettek mondottak, merő fikció és ámítás volt. Kossuth szerint mindössze abban állott volna az az állítólagos szervezkedési akció, hogy elővették Fényes Elek statisztikáját, s ebből kikalkulálták, hogy melyik megyéből mennyi fölkelő várható, s odaírtak törzstisztekül jóhangzású neveket. Ily módon hozták volna ki azt az állítólagos 112 000 fölkelőt, mellyel az olasz és porosz kormányt kecsegtették.

Az ily statisztikai előzetes tájékozódás és számítgatás egyébiránt magában véve nem bizonyítaná azt, hogy ezen felül semmit sem tettek. Bizonyos, hogy történtek szervezkedési kísérletek. De a dolog természete szerint az ily titkos üzelmek, ha voltak is, nem ellenőrizhetők, legfeljebb oly esetekben, mikor egyesek bajba kerültek, amire voltak is esetek.

Ludvigh Jánosnak Kossuthhoz intézett 1861. szept. 12-iki levele azt a derültséget keltő részletet tartalmazza, hogy a fölkelési szervezkedés körül tevékenykedők közül valaki még Deák Ferencet is fölhasználta. Kérdezte tőle, kit ismer X. megyében erélyes, becsületes hazafinak. Deák, ki nyilván átlátott a szitán, ezt mondá: Ugye egy második Csányi László kellene? Az ám, felelé amaz. Majd gondolkodom, felelé Deák, s tényleg meg is nevezett egyet, anélkül, hogy kérdezte volna, mi végett történt a tudakozódás. Ugyancsak Ludvigh szerint egész Bihar, Szabolcs, Szatmár Komáromy kezében volt, s még a Deák-pártiak is hittek neki.

Gorove emlékirataiból, s mi, akik azokra az időkre visszaemlékezünk, közvetlen észleletekből is tudjuk, hogy bizonyos mozgalom lehetősége csakugyan nem volt kizárva, s maga Deák sem tartotta ezt kizártnak, ha az ellenség behatolna az országba, s magával hozná az emigrációt proklamációval, fegyvereivel. Szóval Deák is amaz általunk már említett mottó szerint ítélte meg egy magyar fölkelő mozgalom lehetőségeit: gyertek be, akkor fölkelünk, mire Garibaldi és az emigránsok azt felelték: keljetek föl, akkor majd bejövünk. Sajátságos kedélyesség, sőt naivság jellemezte ősidők óta az ún. magyar konspirációkat. Így volt ez 59-60-ban, így volt - méginkább - 66-ban. Mert a magyar, mely sohasem volt konspiráló náció, még kevésbé volt az 1866-ban, mikor a nemzet zöme várta és óhajtotta a kiegyezést. Gróf Andrássy Gyula a Klapka-légió terve ügyében hozzá levéllel forduló Scherr-Thosz grófnak, ki régi ismerőse és egykori emigránstársa volt, azt felelte, hogy helyteleníti ezt a tervet, s kétségbeesett és reménytelen vállalkozásnak tartja. A magyar közönség zöme is így gondolkodott 1866 nyarán. Maga Bismarck is a Klapka-féle expedíciót úgy, ahogy az megtörtént, politikai tüntetésnek tekintette, s mint ilyet kezelte azt. Egészen más lett volna Bismarck fölfogása s bizonyára eljárása is, ha egy francia-osztrák koalíció ellen kellett volna folytatni a háborút. Akkor, csakis akkor - de akkor aztán igazán - kész lett volna, mint végső esetben használandó eszközt, Magyarországnak egy inváziós sereg beküldésével való föllázítását is megkísérteni - miként azt Kossuth kontemplálta. Bismarck iratait olvasva ez iránt nem is lehetünk kétségben. Ezt az eshetőséget bevonta Moltkéval megbeszélt számításaiba akkor, mikor a Rajnától nyugatra fekvő területeket követő Benedettinek (augusztus 7-én) azt a büszke választ adta, hogy egy lóhereföld nagyságú területet sem hajlandó átengedni Franciaországnak, s ha ez támadólag lép föl, akkor minden forradalmi eszköznek is megragadásával és az egész német nemzet erejének mérlegbe vetésével meg fogja támadni Franciaországot, és elveszi tőle Elzászt. (Ez meg is történt négy évvel később.)

Bismarck még a Klapka-expedíció eredménytelen visszatérése után is folytatta a légió szervezését és erősítését. Türr tábornoknak belgrádi és bukaresti működéséről szóló jelentéséből tudjuk, hogy mikor Olaszországból Bukarestbe érkezett, ott Hohenzollern Károly, az új romániai fejedelem - ki Cousa herceg elűzetése után csak 1866. április 20-án foglalta el trónját - kijelentette neki, hogy mivel Bismarck is támogatja Türrt, ő is készséggel fog kezére járni, és az 1860-iki expedíciós kísérlet idejéből még megvolt fegyvereket is rendelkezésére bocsátja, s a betörő csapat szervezését támogatni fogja. Ugyanily kedvező fogadtatásban részesült Türr Belgrádban Mihály fejedelemnél. Türr akciójának támogatásában nagyobb buzgalmat fejtettek ki a poroszok, mint az olaszok. Mikor a fegyverszünet 1866. július 22-én megköttetett, Bismarck táviratilag figyelmeztette Türrt, hogy ezáltal meg ne tévesztesse magát, s tartsa fönn az erőt és szervezetet a jövőre.

Augusztus 7-én pedig, tehát már a Klapka-légió visszatérése után, azon a napon, mikor Benedettinek a föntebb említett büszke választ adta, a belgrádi porosz konzul a következő sürgönyt közölte Türr tábornokkal: tudassa Türr tábornokkal, hogy itt - Poroszországban - a magyarok szervezete fönntartatik, s hogy ő is intézkedjék, hogy az általa megteremtett szervezet ne gyengüljön. Aláírva: Bismarck. S hogy a folyton Belgrád és Bukarest közt ide-oda utazó Türr ezt a figyelmeztetést okvetlenül megkapja, egyidejűleg hasonló tartalmú táviratot küldött a bukaresti porosz konzulnak is, ki azt az akkor Belgrádon tartózkodó Türrnek továbbította.

A prágai béke megkötése (augusztus 23.) után gyorsan véget ért Bismarck összeköttetése a magyar emigrációval. Klapka már augusztus 14-én távozott Berlinből családjához Genfbe, s az egyelőre még fönntartott s csak az Olaszországgal való béke form

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 25
Tegnapi: 122
Heti: 202
Havi: 1 517
Össz.: 232 043
Oldal: Névadónk
Klapka György Lovas Polgárőr és Hagyományőrző Egyesület - © 2008 - 2017 - lovas-kaland-vas-megye.hupont.hu